Ők egy Dél-Koreából származó lány csapat. Teljes nevük So Nyeo Shi Dae, rövidítve simán SNSD. Gyakran nevezik őket Girl Generation-nek. 9 tagú a banda.
2007. júliusában debütáltak. 2007. augusztusában új dalokkal rukkoltak elő. Többek között a Perfeckt for you, Begining, ezeket a bemutatkozó albumukra átneveztek Honenyra.
Az első közvetített előadásuk a SBS Popular Songs-on volt. Ezt rengetek más fellépés követte. KBS, Music Bank, MBC Show stb. Ezután egy törés következett.
Az első albumuk '07. november elején jelent meg. Már akkor jellemezhették őket a cuki ruhákkal, sok vokál illetve a tündi bündi táncgyakorlatokkal. Egyet jobbra egyet balra.
Az eladási sorrendben a 12. helyet foglalták el.
A következő, 2008-as év elején a Kissing U című számukkal ismét taroltak. A dalhoz tartozó klipp 3 fő csatorna is sugározta. A SBS, a KBS music bank és a M. Countdown.
A klippel kapcsolatban érdemes tudni, hogy az egyik Super Junior tagot is beszervezték. Donghae-t.
Ezután megjelent a Baby baby című daluk, amit szintén sikerrel könyvelhettek el. Viszont ezután szüneteltették az albumon folyó munkálatokat is és néhányan,
egész pontosan Tiffany, Yoona és Jessica egy reklám főszereplői lettek a DBSK tagjaival. |